2009. február 8., vasárnap

Du Puy Lencse

Többiek pörköltet ettek, én nem ragaszkodtam hozzá... Ezért a spájzban ráakadtam a lencsére, amit minden formában nagyon szeretek. Az indiai verziót választottam, amiről magam azt gondolom indiai, lehet hogy ők errről még nem tudnak... A du puy lencse, zöld lencse, aki még nem evett, annak csak ajánlani tudom! (Culinaris)
Kicsi oliva olajat tettem egy lábosba kockára vágott hagymával. Miután megdinszetlődött ráöntöttem a lencsét. A lencsét átpároltam, amikor felmelegedett, felöntöttem annyi vízzel, hogy ellepje. Tettem bele egy leveskockát és így főztem. Mikor nagyjából a lé elfőtt, belenyomtam 4 gerezd friss fokhagymát, és 1 evőkanálnyi reszelt friss gyömbért (a fagyasztott is jó) egy kis sót, borst. A többi fűszert csak ezen a ponton tettem bele - bár tudom, jóval előbb kellett volna - de a végeredmény valahogy így is jó lett. Tehát: római kömény, kurkuma, szárított citromfű, szárított zöld koriander. Összekevertem és felöntöttem 4 dl kókusztejjel, majd bele tettem egy chillit, egy fél citrom levét, majd a fél citromot magát is. Így főztem, amíg puha nem lett. A család egyes tagjai a pörkölt elfogyasztása után, a lencsére fanyalodva, kis tejföllel lehűtve siránkoztak, hogy kár volt a pörkölttel kezdeni.

Hozzávalók:
- 1 zacskó Du Puy lencse (kb. 20 dkg)
- olivaolaj
- hagyma
- zöldségleves kocka
- 4 dl kókusztej
- római kömény, kurkuma, szárított citromfű, szárított zöld koriander, só, bors
- egész chilli
- fél citrom

2 megjegyzés:

  1. Helló Barbara!
    Azok a minyon kosárban üllő kis Trüfflik nagyon guszták,jó lenne olvasni a receptet!
    A csokifőzés ill készítés felkeltette a kiváncsiságomat!

    VálaszTörlés
  2. Sziasztok, csatlakozom. Évek óta olvasom karácsony előtt az interjúkat Veled, s mindig azt remélem, hogy egyszer a recept is megjelenik. Lehet, hogy titkos, és soha nem kapjuk meg?
    Minden jót: Marcsi Szegedről

    VálaszTörlés